2013. november 11., hétfő

Ötletelő - adventi naptárak

Bármennyire is távolinak tűnik még a karácsony, hiszed vagy sem a nyakunkon van. A karácsonyra ráhangolódás időszaka nekem már az adventi naptárral kezdődik.

Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Mikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá (forrás: wiki)

Ahhoz, hogy még időben elkészítsd te is a saját naptáratokat szeretnék ötleteket bemutatni:


 




 







Az adventi naptárak megtölthetők (forrás: Vegagyerek)

-csoki - na, ebből csak módjával, max. 3x gondoltam a 24 nap alatt, kis étcsokik formájában
- matrica
- érdekesebb dobókocka, amihez később közösen lehet társast rajzolni
- apró tésztaszaggató sütéshez
- jegy bábszínházba
- üveggolyó
- apró radír
- csillámos zselés filctoll
- zsírkréta
- színes ceruza
- hűtőmágnes
- kicsi zseblámpa
- pici macis, katicás stb alakú habfürdő (pl. DM-ben többfélét kapni)
- pici kisautó
- keksz
- teafilter
- teamécses, amit együtt meggyújtva nézegethetünk
- buborékfújó
- többdarabos LEGO 24 részre osztva
- illatos dolgok: fahéj, szegfűszeg, ánizs, fenyőág
- gyurma
- egy doboz színesceruza, filctoll több napra elosztva
- vmilyen program cetlire felírva, pl. állatkert, amit aznap kapnak
- mese, karácsonyi vers
- csengő
- gumi állatkák
- egy csomag kártya, ami több lapra szétosztható
- lufi
- aszalt gyümölcs
- síp
- ujjbáb
- ecset
- mintás zsebkendő
- mintás sebtapasz:-)
- rágó
- fogkefe
- kis karácsonyfadísz fafigura
- adventi mesekalendárium http://www.olvasda.uw.hu/
- karácsonyi nyomda darabokra szedve
- mikulásos zokni
- apró jegyzettömb
- szalvétába csomagolt levesgyöngy:-)
- marék mintás, felfűzhető fagyöngy
- reformos szaloncukor
- színes figurás gombok gyufásdobozban
- puzzle, akár SK készítésű családi fotóból
- kicsi pattogós gumilabda
- kulcstartó
- aszfaltkréta
- karácsonyfadísz
- tésztából felfűzött nyaklánc
- különleges formájú faragó


1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.